,,EGYSZERŰ ÉTKEK-NAGYSZERŰ ÍZEK''

2014. szeptember 21., vasárnap

~ HÚSPÁSTÉTOM KETCHUPPAL ~





 A mai ebédünk ez a finom ketchupmázas húspástétom. Most még nagyobb adagban készült, hiszen hozzá kell majd szoknom, hogy a megszokottnál kevesebb menyiséget főzök / sütök majd, mert a lányom Írországba repült jó hosszú időre, a férjem Olaszo. ban, úgyhogy csak ketten maradtunk a nagyfiammal - ja és a kiskutya, de hát neki megvan a saját menüje - s kettőnknek már nem kell annyi. 
A pástétom keverékébe is került kevés ketchup, a teteje pedig elképesztően gyönyörű színt kapott tőle. Köretként pedig steak burgonya és friss saláta került mellé.


  Print Friendly and PDF
» HOZZÁVALÓK «
- 60 - 70 dkg darált marha / sertéshús vegyesen
- 1 db szikkadt zsemle
- tej
- 1 tojás
- 1 fej vöröshagyma
- 1 fej fokhagyma
- só, bors, pirospaprika
- őrölt koriander
- aprított petrezselyem 
- 0, 5 dl kethcup
- zsemlemorzsa - szükség esetén.
- a kenéshez : - 1 dl ketchup

- A zsömlét áztassuk tejbe, majd jól nyomkodjuk ki.
- A húst tegyük egy nagyobb tálba, reszeljük hozzá a hagymát ill. a fokhagymát, adjuk hozzá a tojást, a ketchupot, ízlés szerint fűszerezzük, majd jól dolgozzuk össze. Ha lágy lenne a massza szórjunk hozzá zsemlemorzsát.
- Tegyük hűtőbe legalább egy órára.
- Formáljunk a masszából hosszúkás rudat, majd helyezzük sütőpapírral bélelt tepsibe. Tegyük a 170 °C - ra előmelegített sütőbe és süssük kb egy órán át. Sütés közben, kb három alkalommal kenjük meg a tetejét és az oldalát ketchuppal.

1 megjegyzés:

  1. Ó de guszta lett! Szeretem a paradicsomos ízeket, nálam bejönne ;-)
    Fél család itthon, fél család külhonban, ez azért nem annyira jó. Sajnos legtöbbeknél így van, ilyen a mai világ.

    VálaszTörlés